|
Az első kínai-japán háborút 1894. augusztus 1. és 1895. április 17. között vívták meg a Csing-dinasztia által uralt Kína és és a MeidzsiJapán Császárság erői, elsősorban Korea birtoklásáért. A háború során elszenvedett vereség a Csing-dinasztia hanyatlását és gyengeségét bizonyította, míg a Meidzsi-restauráció során végrehajtott reformok eredményeként Japán a térség egyik nagyhatalma lett. A háború eredményeként megváltoztak az erőviszonyok Kelet-Ázsiában, a régió domináns hatalma Japán lett, Kínának át kellett adnia Tajvan szigetét a japánoknak és elismerte Korea függetlenségét. A háború eredményeként Kínában elindult folyamatok később az 1911-es vucsangi felkelésben teljesedtek ki, amely véget vetett a Csing-dinasztia uralmának.Harminchat évvel később, 1931 őszén a mukdeni incidenst követően Kína és Japán között ismét fegyveres összecsapások kezdődtek, amelyek kiszélesedve 1937 nyarán a második kínai–japán háborúhoz vezettek. Az összecsapások a második világháború végéig folytatódtak.
Előzmény:
Több, mint két évszázados elzárkózás után, amikor az Edo-korszak shogunjai elzárkóztak minden külföldi befolyás elől, amerikai nyomásra Japán 1854-ben megnyitotta kapuit a külvilág felé és radikális politikai és szociális reformokat hajtottak végre. A Meidzsi-restauráció néven ismert korszak során Japán elmaradott feudális államból a régió egyik vezető ipari-katonai nagyhatalma lett. A japánok delegációkat és diákokat küldtek szét a világ minden országába, hogy magukba szívják a nyugati kultúra és tudomány eredményeit, ezzel nemcsak azt akarták megakadályozni, hogy Japán a nyugati hatalmak bfeolyása alá kerüljön, hanem egyenlő félként akartak velük szembeszállni.
Ezzel szemben a Csing-dinasztia az 1820-30-as évekre mély gazdasági válságba került és a reformok elmaradása miatt a nyugati hatalmak könnyűszerrel kényszerítették rá akaratukat a Csing-császárokra. Az összecsapások eredményeként számos egyenlőtlen szerződést írtak alá Kína és a nyugati hatalmak, amelyek jelentős engedményeket biztosítottak az utóbbiaknak. Nagyjából az ópiumháborúkkal egy időben Kína-szerte felkelések törtek a Csing-dinasztia ellen. A jelentősebb megmozdulásokra a nyugati hatalmak terjeszkedésétől függetlenül, a belső területeken került sor, a földkoncentráció, a túlnépesedés, a vízszabályozási rendszerek elhanyagolása (és az ebből eredő katasztrófák), valamint a mindent átszövő korrupció miatt.Az ópiumháború óriási sokk volt a kínaiak számára, hiszen több évezredes történelmük során most először találkoztak egy náluk katonailag, gazdaságilag és technikailag egyaránt jóval fejlettebb hatalommal, aminek következtében valamelyest át kellett alakítaniuk az ősi, Kína-központú világképet. A mandzsu-kínai elit azonban nem értette meg, hogy a középkori jellegű Kínai Birodalom zsákutcába jutott, csak azt ismerte el, hogy a nyugati fegyverek jobbak a kínaiaknál. Így aztán nem került sor széleskörű társadalmi-politikai modernizációra, s Kína a válságból azzal igyekezett kilábalni, hogy országszerte nyugati típusú fegyver- és hajógyárakat létesített. Az 1860-as, 70-es és 80-as éveket az "önerősítés" korszakának szokás nevezni: ekkor Kína még elutasította a nyugati eszméket és intézményeket, csak a technika átvételére volt hajlandó.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
